3.fejezet

Most hamarabb ment az éjszaka mint gondoltam volna.Mint ahogy mindig most is minden 30 percben benézett hozzám carlisle, és néha beszéltünk pár szót is . Reggel 8:30 van. Öltöznöm kéne, és készülődni kitudja ki jön majd értem. A legjobb az lenne ha maga Carlisle jönne értem, hiszen ő ért meg engem a legjobban és ő benne bízom meg jelenleg az új családomba. Jól van elég most már öltöznöm kell! Felvettem a lila pólómat amit már olyan régen nem is láttam, és vele együtt a fekete mellényemet is, illetve a farmeremet is felhúztam, megfésültem a kis hajamat, mely most olyan sima volt mint máskor még soha. Valószínűleg ez azért van mert sokat feküdtem az elmúlt 8 napban. Már csak 10 percem van. A telefonomat és a táskámat nem találtam nem értettem miért, és aztán rájöttem: biztosan elhagytam az erdőben. Már csak 5 perc mondtam magamban de a titkos látogató már most itt van és kopog az ajtómon. Hallom is amint kopog. És hallom Carlisle hangját:
-Alice én vagyok az, készen vagy már? kérdezte-be lehet menni?
-Igen gyere csak-válaszoltam.
-Te nagyon pontos vagy Alice.-mondta-látom már 8:30-kor elkezdtél öltözni.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem.
-Hát ilyen hamar nem szedhetted rendbe magad.-mondta.
-Ja, igen persze értem már-mondtam.
-Készen vagy?-kérdezte.
-Igen nincs semmi cuccom-mondtam-azt hiszem hogy elveszítettem az erdőben.
-Igen, Rosalie-nak nem volt ideje összeszedni a táskádat és a telefonod kiesett a kezedből mikor futottál.
-Értem, gondoltam hogy valami ilyesmi történhetett.
-Mára én is szabadnapot vettem ki,-kezdte-hogy körbevezethesselek téged a házban , és segítsek berendezkedni, persze tudtam hogy ott lesz Rosalie meg Esme akik biztosan segíteni fognak neked, de én magam is szerettem volna látni mit szólsz az új szobádhoz, amit Edward adott oda neked mert túl kicsike lett volna a vendégszoba neked.
-Értem, de erre semmi szükség nem lett volna,-kezdtem-hiszen nekem elég a kicsi szoba is.
-Persze, de Edward ajánlotta fel neked.
-Értem akkor rendben.-mondtam.
-De nekem nincsenek cuccaim-beszéltem én újra.
-Az nem baj,-kezdte-már Esme meg én mindent megvettünk neked amire csak szükséged lehet,és berendeztük a szobádat.
-O akkor jó.-köszönöm.
-Semmiség, tudod mi ,én meg Esme gazdagok vagyunk, én dolgozom egyedül a családban,de mivel nem kell vennem semmi ennivalót ezért nagyrészt bútorokra költjük a pénzt és ha meg nem kell venni, csak gyűlik a számlájára az embernek.
-Most már értem.-kezdtem-Tudod Carlisle nem is ismertek engem mégis olyan kedvesek vagytok velem, főleg te és Esme minden vámpírral így bántok?-kérdeztem.
-Hát nem éppen, csak azzal akit mi változtatunk át.-válaszolta.
-Értem, szóval most már családtag vagyok.-mondtam.
-Igen így is lehet mondani.-válaszolta.
-Na de most már induljunk mert, mindjárt csörög a telefonom hogy hol vagyok már veled, valószínűleg Edward lenne az, mert meg akar ismerni és mesélni neked magáról.-mondta.
-Ó igen Edward-kezdtem-el is felejtettem hogy megbeszéltem vele hogy majd egy jót beszélgetünk.
-Igen tudod ez nekem is fura meg a többieknek is. Nem amolyan szerelmes típus, inkább barátokat keres!
-Értem! Most én sem vágyom másra mint egy bizalmasra, egy barátra aki mindig segít nekem ha baj van!
-Hát akkor ezeket Edwardban mind meg fogod találni, sőt szerintem még közelebb is kerülhettek egymáshoz, tudod ő az egyetlen a családunkban aki még szabad és hát elég szomorú szokott lenni de az újoncokat mindig szívesen fogadja.
-Értem-válaszoltam.
-Na akkor most már tényleg indulnunk kell. Már látom Edwardot magam előtt amint tárcsázza a számomat.
-Oké.-válaszoltam.
Kinyitotta előttem az ajtót előreengedett és elindultunk a folyosón. Pár perc alatt kiértünk a kórházból és egy fekete kocsi állt a parkolóba, mely messze kitűnt a többi kocsi közül. Gyönyörű volt szinte luxus kocsi. Carlisle arra vette az irányt, én pedig követtem. Mikor odaértünk kinyitotta az ajtót nekem és pedig behuppantam az ülésekre. Az út alatt nem szólt egyikünk sem. Az útról lekanyarodtunk egy idő után , és az erdőbe értünk. 5 percnyi utazás után kimagaslott a ház a fák közül. Mikor megláttam elállt a lélegzetem olyan gyönyörű ház volt. Üveglapokból állt az alja, mégis olt benne fa is leírhatatlan volt, nem olyan volt mint amilyen egy vámpíroknak készült ház. A kocsi megállt. Carlisle olyan gyorsan leállította a motort hogy észre sem vettem és máris mellettem állt hogy ismét kinyissa előttem az ajtót. Vajon nekem tényleg itt van a helyem? -ez az egy mondtat kavargott a fejemben, ezt szakította félbe Carlisle selymes hangja:
-Megérkeztünk-kezdte-itt lakunk mi a várostól elzárva.
-Ó nagyon szép-válaszoltam.
Mikor kiszálltam a kocsiból már láttam hogy nyitódik az ajtó és Edward siet elém.
-Szia! Na végre hogy itt vagy-mondta.
-Heló öm szép ház.-válaszoltam zavaromban.
-Kösz, igazából Carlisleéké.-válaszolta.
-Igen azt mindjárt gondoltam.-mondtam erre.
-Akkor talán be kéne menni nem?-nyögte ki nagy nehezen.
-De persze,-kezdte-Edward megmutatnád Alice-nek az egész házat?
-Okés akkor menjünk.-mondta.
-Jó.-válaszoltam zavartan.