2.fejezet

Ahogy mondta Carlisle minden 30 percben benézett hozzám és én minden 30. percel közelebb voltam az álomhoz. De csak nem akart a szememre jönni. Teltek múltak az órák, és én még mindig ébren vagyok. Nem értettem, tulajdonképpen nem is értettem semmit! Mit is érthettem volna? Hiszen többet nem láthatok semmit és senkit aki kedves volt nekem. De talán egy új kezdet új reményeket hoz majd. Ez az egy dolog járt a fejemben egész idő alatt és nem akart békén hagyni.Meg akartam kérdezni Carlisle-t hogy miért nem tudok aludni. Aztán rájöttem! A vámpírok nem alszanak, ez tény és valóság! Most hogy rájöttem egyre lassabban múltak a percek. Onnan tudtam hogy hány óra van hogy Carlisle mindig benézett hozzám. Reggel 8 és már új infúziót is kaptam... Carlisle az éjjel azt mondta azért kapom mert nekem még van egy kis vérem nem váltam még teljes vámpírrá. És gyanút is foghatnának. Már 8:30 is elmúlt amikor kopogtak az ajtómón!
-Szabad-kiáltottam rekedtes hangon.
-Szia Alice-Carlisle szólt nekem a szoba másik végéből olyan hangon amelyet már jól ismertem!
-Szia!-kiáltottam vissza.
-Amint mondtam elhoztam a családom hogy bemutassam neked és jobban megismerhessétek egymást! Nos, közölük egy tagot már ismersz, azt a lányt aki téged is vámpírrá tett! De kezdjük inkább sorba!
-Igen-feleltem.
Abban a pillanatban minthogyha hallgatóztak volna, nyílt az ajtó és belépett 4 ember alakú vámpír.
A legelső egy barna hajú úgy 30 éves korú lehetett éppen Carlisle-hoz való!
-Ő itt az én feleségem Esme.Én változtattam őt vámpírrá mikor Spanyolnáthában szenvedett!
-Nagyon örvendek Alice, kérlek tegezz engem!-mutatkozott be bájos selymes hangon.
-Én is!-feleltem. Szóval te leszel az én új anyám?
-Igen ,így is lehet mondani!-felelt kissé vigyorogva.
Esme mögött láttam egy fiút, ő is vámpír lehet de ő olyan 17-18 év között lehetett! Mosolygott rám színte nevetett. Nekem semmi kedvem nem volt visszanevetni, de éreztem mintha úgy tenne minthogyha máris ismerne!
-Akkor folytassuk!-kezdte-Látom máris szemezel Edward-al.
-Ő heló!-kezdte-Edward vagyok a család második tagja Carlisle után! Én foglak megtanítani a vadászatra Emettel együtt!
-Szia!-mondtam zavartan-az tök jó lesz, illetve azt hiszem. Szóval azt mondod hogy te vagy itt a legrégebb?
-Igen! Tudod Carlisle engem is a Spanyolnáthából szabadított ki! De ezt majd máskor elmesélem neked! Úgy jó lesz?
-Aha tök jó-kezdtem-csak ne felejtsd el!
-Nem fogom-mosolygott és hátralépett.
-Na úgy látom a fiúkkal jól fogsz kijönni.-mondta Carlisle.
-Azt hiszem.-mondtam.
-Akkor most jöjjön Emett, ha már így szóba hozta Edward.-mondta.
-Szia! Mi biztos nagyon jóba leszünk,szeretem az újoncokat betanítani meg ilyesmi.-mondta.
-Heló.Öm hát köszönöm. Gondolom jól elleszünk.-mondtam már vidámabban.
-És akkor folytassuk a sort az utolsó személlyel akit meg kell ismerned.-mondta Carlisle.
-Szia, Rosalie vagyok az a lány aki téged átváltoztatott,-kezdte-biztosan jóban leszünk .
-Szia! Remélem én is.
-Jólvan akkor, most már mindenkit ismersz akit kell.-kezdte-hagyjuk magára Alice-t, hiszen pihennie kell.
-Jólvan, hát akkor mindenkinek nagyon örültem!-köszöntem el.
-Szia!-köszönt el mindenki.
Carlisle benn maradt még nálam, hiszen láttam rajta hogy mondani akar nekem valamit.
-Holnap reggel 9-re jövök érted, és aztán hazaviszlek hozzánk, megismerkedhetsz a házzal, és a családdal. 9-re legyél készen.
-Oké, és köszönöm a sok segítséget! Nélküled semmire sem mentem volna.-mondtam.
-Szívesen! És ne feledd 9 óra, ja és persze minden 30 percben jövök!
-Légy jó-fejezte be.
-Szia!
Az ajtó csukódott ,ugyanúgy mint tegnap és megint jött a hosszadalmas nap. Valószínűleg megint Carlisle-val fogok beszélgetni, persze csak ha van rá ideje. Azt hiszem mind kedvesen fogadtak és nem lehet bajom abból hogyha velük leszek egész életembe. Még sokat kell tanulnom tőlük, szeretném megköszönni Rosalie-nak hogy átváltoztatott és jobban megismerni a fiúkat, beszélni Edward-al és Esme-vel lenni. Előre félek a holnaptól.