5.fejezet

Amikor beléptem Edwardék ott álltak az ajtóban,és minket néztek.Köszöntem nekik,és felmentünk a szobámba.Amikor belépett már az életemben,ő volt az az ember aki vigyáz rám.
Belépett Carlisle az ajtón.
-Gyertek megyünk vadászni!-mondta és elment.
-Gyere,menjünk.-mondtam.
-Én nem tudom hogy kell vadászni.-mondta ilyenden.
-Nem majd meglátod hogyan kell.-mondtam .
Lementünk a lépcsőn,de edwardék elmentek már.Jasper-el kimentünk az ajtón,és egy titokzatos vámpír nekiesett Jaspernek.Próbáéta segíteni de Jasper már meghalt.

-Ez csakk egy álom volt.-montam.-Egy rémálom.
Jasper ott feküdt melletem és aludt.

4.fejezet

Reggel ott ültem az ágyam végében és azokat a régi vacak albumomat néztem.
Amin én és a régi családom rajta volt.Nagyon rossz nézni ezeket a képeket ezért gyorsan kidobtam őket.Mikor visszaértem a szobámba Carlisle már ott volt.
-Alice gyorsan öltözz föl,megyünk vadászni.-mondta Carlisle.
-Rendben,egy pillanat.-válaszoltam.
Gyorsan föl húztam a farmerem,a lila pulcsit és a fekete mellényt.És már mentem is le az 'ÚJ,családomhoz. Egy pár másodperc múlva már ott is voltunk az erdőben.Én Carlisle-al mentem vadászni.
-Hé,Alice,nem akarnál te kiszemelni egy állatot?-mondta.
-De szívesen.-mondtam.
Egy idő elteltével megláttam egy nagy szarvast.Gondoltam miért ne?Azzal egy napig nem kell egyek mást.Hát ez így is lett.Éreztem hogy valami nagyon jó fog történni ma velem.
Azt gondoltam eljön az a vámpír akivel lefgom élni az egész életemet,vagyis legalább 500 évet.
Ma este a Master-ben fogunk találkozni.
Gyorsan bementem a szobámba és kicsiptem magam.
Húztam egy fekete nadrágot,egy lila lógós pólót és a fekete mellényemet.Belenéztem a tükörben és látom,kellene még valami.
Mát tudom is mi,hát persze hogy egy kis smink.
Egy kis lilás smink,szempillaspirál,és jó is.Mikor kiléptem az ajtón ott várt Edward hogy elvigyen a ,de mégis mintha nem akart volna elvinni.
-Gyere mutatnom kell valamit.-mondta.
-És mi lenne az.-kérdeztem.
-Azt nem mondthatom el.-mondta.
Amikor leértünk a lépcsön elállt a lélegzetem.Ott volt egy Gyönyörű BMW a ház elött.
-Ez itt a te autód.-mondta Edward.
-Nem az kizárt.-mondtam halkan.
-De aztán hozd haza azt a barátodat.-suttogta Edward.
-Hogy mi,ezt honnan tudod?-kérdeztem.
-Ilyen szépen még sosem öltöztél ki,és hallom a gondolataidat.-válaszolta
Elköszöntem tőlük és rohantam az autómhoz.Elvezetem a Master-ig.És foglaltam két helyet.Pont középen volt a mi helyünk.Ahol persze a friss szerelmesek szoktak ülni.Leültem és rátámazkodtam az asztalra és vártam hogy megérkezzen.Vártam legalább 1-2 órát,mert egy kicsit gyors voltam.Az egyik pillanatban betoppant Jasper.(Mert ugye az a neve.)
Oda mentem hozzá,hogy odakisérjem az asztalhoz.Leültünk és elkezte a beszélgetést.
-Ki maga hölgyem?-kérdezte.
-Alice vagyok,te pedig Jasper.-mondtam.
-Igen,engem úgy hívnak.-mondta.
-Tudom hogy mi vagy,ne félj én is .-mondtam.
-Akkor te is....?-kérdezte.
-Igen,én is ahogy te.-válaszoltam.
-Mi lenne ha nálunk folytatnánk a beszélgetést.?-kérdeztem.
Vártam a választ de nem szólalt meg.
_Ööö.....rendben,mennyünk.-válaszolt.
Beültünk a kocsiba,és elindultunk.Láttam hogy engem néz ezért megáltam a helyen adtam neki egy csókot ezzel ő is adot egyet.És mind a ketten nevetni kezdtünk.Oda értünk a házunkhoz és ő kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót.Kiszáltam,és bementünk.Az egész család ott várt minket az ajtóban.

Új tulaj

Az új tulajdonos Encyke

3.fejezet

Most hamarabb ment az éjszaka mint gondoltam volna.Mint ahogy mindig most is minden 30 percben benézett hozzám carlisle, és néha beszéltünk pár szót is . Reggel 8:30 van. Öltöznöm kéne, és készülődni kitudja ki jön majd értem. A legjobb az lenne ha maga Carlisle jönne értem, hiszen ő ért meg engem a legjobban és ő benne bízom meg jelenleg az új családomba. Jól van elég most már öltöznöm kell! Felvettem a lila pólómat amit már olyan régen nem is láttam, és vele együtt a fekete mellényemet is, illetve a farmeremet is felhúztam, megfésültem a kis hajamat, mely most olyan sima volt mint máskor még soha. Valószínűleg ez azért van mert sokat feküdtem az elmúlt 8 napban. Már csak 10 percem van. A telefonomat és a táskámat nem találtam nem értettem miért, és aztán rájöttem: biztosan elhagytam az erdőben. Már csak 5 perc mondtam magamban de a titkos látogató már most itt van és kopog az ajtómon. Hallom is amint kopog. És hallom Carlisle hangját:
-Alice én vagyok az, készen vagy már? kérdezte-be lehet menni?
-Igen gyere csak-válaszoltam.
-Te nagyon pontos vagy Alice.-mondta-látom már 8:30-kor elkezdtél öltözni.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem.
-Hát ilyen hamar nem szedhetted rendbe magad.-mondta.
-Ja, igen persze értem már-mondtam.
-Készen vagy?-kérdezte.
-Igen nincs semmi cuccom-mondtam-azt hiszem hogy elveszítettem az erdőben.
-Igen, Rosalie-nak nem volt ideje összeszedni a táskádat és a telefonod kiesett a kezedből mikor futottál.
-Értem, gondoltam hogy valami ilyesmi történhetett.
-Mára én is szabadnapot vettem ki,-kezdte-hogy körbevezethesselek téged a házban , és segítsek berendezkedni, persze tudtam hogy ott lesz Rosalie meg Esme akik biztosan segíteni fognak neked, de én magam is szerettem volna látni mit szólsz az új szobádhoz, amit Edward adott oda neked mert túl kicsike lett volna a vendégszoba neked.
-Értem, de erre semmi szükség nem lett volna,-kezdtem-hiszen nekem elég a kicsi szoba is.
-Persze, de Edward ajánlotta fel neked.
-Értem akkor rendben.-mondtam.
-De nekem nincsenek cuccaim-beszéltem én újra.
-Az nem baj,-kezdte-már Esme meg én mindent megvettünk neked amire csak szükséged lehet,és berendeztük a szobádat.
-O akkor jó.-köszönöm.
-Semmiség, tudod mi ,én meg Esme gazdagok vagyunk, én dolgozom egyedül a családban,de mivel nem kell vennem semmi ennivalót ezért nagyrészt bútorokra költjük a pénzt és ha meg nem kell venni, csak gyűlik a számlájára az embernek.
-Most már értem.-kezdtem-Tudod Carlisle nem is ismertek engem mégis olyan kedvesek vagytok velem, főleg te és Esme minden vámpírral így bántok?-kérdeztem.
-Hát nem éppen, csak azzal akit mi változtatunk át.-válaszolta.
-Értem, szóval most már családtag vagyok.-mondtam.
-Igen így is lehet mondani.-válaszolta.
-Na de most már induljunk mert, mindjárt csörög a telefonom hogy hol vagyok már veled, valószínűleg Edward lenne az, mert meg akar ismerni és mesélni neked magáról.-mondta.
-Ó igen Edward-kezdtem-el is felejtettem hogy megbeszéltem vele hogy majd egy jót beszélgetünk.
-Igen tudod ez nekem is fura meg a többieknek is. Nem amolyan szerelmes típus, inkább barátokat keres!
-Értem! Most én sem vágyom másra mint egy bizalmasra, egy barátra aki mindig segít nekem ha baj van!
-Hát akkor ezeket Edwardban mind meg fogod találni, sőt szerintem még közelebb is kerülhettek egymáshoz, tudod ő az egyetlen a családunkban aki még szabad és hát elég szomorú szokott lenni de az újoncokat mindig szívesen fogadja.
-Értem-válaszoltam.
-Na akkor most már tényleg indulnunk kell. Már látom Edwardot magam előtt amint tárcsázza a számomat.
-Oké.-válaszoltam.
Kinyitotta előttem az ajtót előreengedett és elindultunk a folyosón. Pár perc alatt kiértünk a kórházból és egy fekete kocsi állt a parkolóba, mely messze kitűnt a többi kocsi közül. Gyönyörű volt szinte luxus kocsi. Carlisle arra vette az irányt, én pedig követtem. Mikor odaértünk kinyitotta az ajtót nekem és pedig behuppantam az ülésekre. Az út alatt nem szólt egyikünk sem. Az útról lekanyarodtunk egy idő után , és az erdőbe értünk. 5 percnyi utazás után kimagaslott a ház a fák közül. Mikor megláttam elállt a lélegzetem olyan gyönyörű ház volt. Üveglapokból állt az alja, mégis olt benne fa is leírhatatlan volt, nem olyan volt mint amilyen egy vámpíroknak készült ház. A kocsi megállt. Carlisle olyan gyorsan leállította a motort hogy észre sem vettem és máris mellettem állt hogy ismét kinyissa előttem az ajtót. Vajon nekem tényleg itt van a helyem? -ez az egy mondtat kavargott a fejemben, ezt szakította félbe Carlisle selymes hangja:
-Megérkeztünk-kezdte-itt lakunk mi a várostól elzárva.
-Ó nagyon szép-válaszoltam.
Mikor kiszálltam a kocsiból már láttam hogy nyitódik az ajtó és Edward siet elém.
-Szia! Na végre hogy itt vagy-mondta.
-Heló öm szép ház.-válaszoltam zavaromban.
-Kösz, igazából Carlisleéké.-válaszolta.
-Igen azt mindjárt gondoltam.-mondtam erre.
-Akkor talán be kéne menni nem?-nyögte ki nagy nehezen.
-De persze,-kezdte-Edward megmutatnád Alice-nek az egész házat?
-Okés akkor menjünk.-mondta.
-Jó.-válaszoltam zavartan.

2.fejezet

Ahogy mondta Carlisle minden 30 percben benézett hozzám és én minden 30. percel közelebb voltam az álomhoz. De csak nem akart a szememre jönni. Teltek múltak az órák, és én még mindig ébren vagyok. Nem értettem, tulajdonképpen nem is értettem semmit! Mit is érthettem volna? Hiszen többet nem láthatok semmit és senkit aki kedves volt nekem. De talán egy új kezdet új reményeket hoz majd. Ez az egy dolog járt a fejemben egész idő alatt és nem akart békén hagyni.Meg akartam kérdezni Carlisle-t hogy miért nem tudok aludni. Aztán rájöttem! A vámpírok nem alszanak, ez tény és valóság! Most hogy rájöttem egyre lassabban múltak a percek. Onnan tudtam hogy hány óra van hogy Carlisle mindig benézett hozzám. Reggel 8 és már új infúziót is kaptam... Carlisle az éjjel azt mondta azért kapom mert nekem még van egy kis vérem nem váltam még teljes vámpírrá. És gyanút is foghatnának. Már 8:30 is elmúlt amikor kopogtak az ajtómón!
-Szabad-kiáltottam rekedtes hangon.
-Szia Alice-Carlisle szólt nekem a szoba másik végéből olyan hangon amelyet már jól ismertem!
-Szia!-kiáltottam vissza.
-Amint mondtam elhoztam a családom hogy bemutassam neked és jobban megismerhessétek egymást! Nos, közölük egy tagot már ismersz, azt a lányt aki téged is vámpírrá tett! De kezdjük inkább sorba!
-Igen-feleltem.
Abban a pillanatban minthogyha hallgatóztak volna, nyílt az ajtó és belépett 4 ember alakú vámpír.
A legelső egy barna hajú úgy 30 éves korú lehetett éppen Carlisle-hoz való!
-Ő itt az én feleségem Esme.Én változtattam őt vámpírrá mikor Spanyolnáthában szenvedett!
-Nagyon örvendek Alice, kérlek tegezz engem!-mutatkozott be bájos selymes hangon.
-Én is!-feleltem. Szóval te leszel az én új anyám?
-Igen ,így is lehet mondani!-felelt kissé vigyorogva.
Esme mögött láttam egy fiút, ő is vámpír lehet de ő olyan 17-18 év között lehetett! Mosolygott rám színte nevetett. Nekem semmi kedvem nem volt visszanevetni, de éreztem mintha úgy tenne minthogyha máris ismerne!
-Akkor folytassuk!-kezdte-Látom máris szemezel Edward-al.
-Ő heló!-kezdte-Edward vagyok a család második tagja Carlisle után! Én foglak megtanítani a vadászatra Emettel együtt!
-Szia!-mondtam zavartan-az tök jó lesz, illetve azt hiszem. Szóval azt mondod hogy te vagy itt a legrégebb?
-Igen! Tudod Carlisle engem is a Spanyolnáthából szabadított ki! De ezt majd máskor elmesélem neked! Úgy jó lesz?
-Aha tök jó-kezdtem-csak ne felejtsd el!
-Nem fogom-mosolygott és hátralépett.
-Na úgy látom a fiúkkal jól fogsz kijönni.-mondta Carlisle.
-Azt hiszem.-mondtam.
-Akkor most jöjjön Emett, ha már így szóba hozta Edward.-mondta.
-Szia! Mi biztos nagyon jóba leszünk,szeretem az újoncokat betanítani meg ilyesmi.-mondta.
-Heló.Öm hát köszönöm. Gondolom jól elleszünk.-mondtam már vidámabban.
-És akkor folytassuk a sort az utolsó személlyel akit meg kell ismerned.-mondta Carlisle.
-Szia, Rosalie vagyok az a lány aki téged átváltoztatott,-kezdte-biztosan jóban leszünk .
-Szia! Remélem én is.
-Jólvan akkor, most már mindenkit ismersz akit kell.-kezdte-hagyjuk magára Alice-t, hiszen pihennie kell.
-Jólvan, hát akkor mindenkinek nagyon örültem!-köszöntem el.
-Szia!-köszönt el mindenki.
Carlisle benn maradt még nálam, hiszen láttam rajta hogy mondani akar nekem valamit.
-Holnap reggel 9-re jövök érted, és aztán hazaviszlek hozzánk, megismerkedhetsz a házzal, és a családdal. 9-re legyél készen.
-Oké, és köszönöm a sok segítséget! Nélküled semmire sem mentem volna.-mondtam.
-Szívesen! És ne feledd 9 óra, ja és persze minden 30 percben jövök!
-Légy jó-fejezte be.
-Szia!
Az ajtó csukódott ,ugyanúgy mint tegnap és megint jött a hosszadalmas nap. Valószínűleg megint Carlisle-val fogok beszélgetni, persze csak ha van rá ideje. Azt hiszem mind kedvesen fogadtak és nem lehet bajom abból hogyha velük leszek egész életembe. Még sokat kell tanulnom tőlük, szeretném megköszönni Rosalie-nak hogy átváltoztatott és jobban megismerni a fiúkat, beszélni Edward-al és Esme-vel lenni. Előre félek a holnaptól.

1 fejezet

Mikor a szemem épphogy résnyire nyílt, hangokat halottam. Nem jöhetett messziről mert elég hangosak és rémisztőek voltak! Érdekes de most valahogy máshogy éreztem magam mint máskor.... Ennek az oka az hogy valami furcsa , de egyben ellenállhatatlan vágyat éreztem arra hogy valakit megharapjak! El is felejtettem bemutatkozni: nevem Alice! De hát... nekem van/volt rendes nevem is! Úgy látszik elfelejtetettem mindent amit eddig tudtam! A nagy gondolkodásomat félbeszakította a látásom! Ugyanis csak most néztem körbe a szobán és most láttam azt hogy egy kórházi szobában fekszem rajtam pöttyös kék ing és infúzió van belekötve a kezembe! Egyszeriben nyílt az ajtó és egy fehér ruhában lévő szőke hajú, fehér bőrű ember lépett a szobába, mögötte pedig egy nővér. Így kezdett hozzá:
- Jackie fél 8 -kor cseréljen infúziót.
-Úgy lesz.-mondta a nővér akit ezek szerint Jackie-nek hívtak
-Köszönöm most elmehet.-szólalt meg pár perc múlva a lágy simogató hangján.
Az ajtó nyílt majd csukódott és máris ketten maradtunk a szobában.
-Szia! Az én nevem Carlisle.Emlékszel valamire? Mi történhetett veled ami ilyen nagy sérüléseket okozott neked?-kezdte el.
-Igen azt hiszem el tudnám mondani magának hogy mi történt velem , de biztosan őrültnek fog tartani ha elmondom.-mondtam kissé rekedtes hangon.
-Csak kezdj bele bátran.-biztatott!
-Anyuék elmentek itthonról és én egyedül voltam otthon. Gondoltam ha elmegyek kicsit sétálni abból nem lehet gond. Az erdő felé vettem az irányt mint általában minden hétvégén. Amikor a szokásos utamat tettem meg, egyszer csak egy őz jelent meg előttem úgy kb. 5 mp-re mert már szaladt is tovább. Hogy miért azt abban a pillanatban még nem tudhattam. Erre megijedtem és elbújtam egy bokor mögé. A következő pillanatban már meg is jelent egy lány. Gyönyörű volt az arca, fehér mint a hó csak úgy ragyogott a napfényben... fura volt mert mintha az lett volna az érzésem hogy csillog.Aztán továbbszaladt. De olyan gyorsan hogy mire egyet pillantottam már nem volt sehol. Utánaeredtem. Vagy 10 perc futás után utolértem. Azt hiszem a hajszának vége szakadt. A lány nyert. És közben magamban felmerült az a kérdés: - Minek akarna egy lány elkapni egy őzet??
Aztán rádöbbentem! Nem másért mint a véréért! Érti mire gondolok? Az a lány élve beleharapott a végtelen állatba, és szívta a vérét még az állat utolsó küzdelmében még levegőt vett! Mikor fel állt, megtörölte szája szélét és meglátott. A szívem nagyot dobbant. Mit akar most velem tenni? Hiszen az eddig látottak alapján ő egy vámpír...!!! Fussak vagy ne fussak? Hiszen minek? Úgyis utolér! Egyszerre közeledni kezdett! És ezt a szavakat mondta:
-Menj!!! Fuss!!! Siess ha kedves az életed!!!-ordította.
A szívem nagyot dobbant! Hiszen olyan selymes a hangja és olyan kedves volt az arca! Végül a lábaim mégis engedelmeskedtek neki! Egyszerre futásnak eredtem! De amilyen béna vagyok nem néztem a lábam elé! Megbotlottam! Egyszerre elsötétült minden! Ennyire emlékszem!-meséltem buzgóan.
-Akkor ez okozhatta a fejeden lévő nagy sebet!-kezdte-Betört a fejed! Ha az a lány nem segít rajtad te most nem lehetnél az élők sorában!
-Tessék??? De hát nem halotta hogy mit mondtam? Az a lány vámpír volt. És meg akart enni! -mondtam felháborítóan.
-Tudom és ez volt a szerencséd kedves Alice.-kezdte- A szüleidet már nem láthatod ahogyan senki mást sem!
-Mi de hát ezt hogyan érti? - kérdeztem csodálkozva.
-Na jó. Akkor most mondom el amit később akartam neked elmagyarázni.-mondta
Próbáltam megnyugodni és ebben a hangja lágysága is segített!
-A lány azzal segített rajtad hogy megharapott! Így méreg került a szervezetedbe és vámpír lettél. Ez volt az egyetlen lehetőségünk. És kérlek ne magázz engem! Hiszen már családtag vagy! Nem érzel valami olyasmit mint pl: csillapíthatatlan vágy a vér után??
-Mi?? Fel sem fogom hogy mit mond nekem... Illetve mondasz. Miért nem láthatom a szüleim? És eggyáltalán ki maga hogy ezt megmondja nekem? Talán ismeri azt a lányt aki ezt tette velem? - mondtam dühösen.
-Megértelek! Tudod már 6 napja eltűntél! Így letelt a 24 óra amit a keresésedre szántak, halottnak nyilvánítottak! A korházban téged úgy ismernek mint Clarice. Nekem van egy jelenleg 5 tagú családom. Mind vámpírok. És az a különleges hogy csak állati vérrel táplálkozunk! Ez teszi olyan különlegessé ezt a klánt! Szeretnénk hogyha csatlakoznál hozzánk és te is úgymond "vegetáriánus" lennél!
-De,de-haboztam-én ezt most nem tudom elviselni... Hát nem érti?? nekem volt családom.-és a sírás tört rám.
-Nyugodj meg! Holnap bejövünk mind az 5-en és megismerkedünk jobban veled! Ne izgulj! Nem lesz semmi bajod! 30 percenként benézek hozzád hogy semmi bajod se essék. Vigyázz magadra!
-Jólvan köszönöm a segítséget-most már csak szipogtam.
-Viszlát!-kiáltott úgymond vissza a szoba másik végéből.
-Viszlát-köszöntem vissza de már nem láttam őt.
Carlisle a neve, és van egy 5 tagú családja és valószínűleg én is hozzájuk fogok tartozni. Lehetséges, hogy az ő családjába való az a lány ,az a szőke hajú és fehér bőrű lány aki megharapott engem! Hihetetlen érzések fogtak el és kíváncsian vártam hogy a holnap mit hoz majd!

Sziasztok

Sziasztok! Sok Embernél láttam már ezt a blogos cuccot :D és alapból is írtam eggyet a füzetembe :D az oldalnak a lényege: hogy bemutassa Alice és Jasper találkozását! az egész történet alice szemszögéből lesz beállítva.Tartalmazhat nem valós szerepeket , tulajdonságokat és olyan dolgokat is amik a könyvbe nem úgy vannak mint ahogy én bemutatom majd őket! De mindenképpen szerettem volna megmutatni nektek! a helyesírási hibákat nézzétek el! Nem vagyok nagy írásbarát :D és nem is vagyok író :D Vámpír vagyok hallgasd történetem: